Sokféle ismeretnek az összességét nevezték már el tudománynak, de ezek között még nem szerepel a rendőri tudomány, pedig nincs még egy működési kör, amely annyifelé ágazna szét, mint a rendőri. Szinte a lehetetlenséggel határos, hogy valaki az itt szükséges ismeretek teljes birtokában legyen, mert a rendőri hivatás kiemelkedő teljesítésénél valósággal egyetemes ismeretekre van szükség.
A tudomány néven szereplő ismeretcsoportok, csak egy-egy ágának is művelője már a tudós elnevezésre tart számot s rendszerint így is szokták nevezni még akkor is, ha csak a már ismert tételekkel foglalkozik és adja tovább az utána következőknek.
Vannak tudománycsoportok, amelyekben ma már alig lehet újat alkotni és mégis tudósnak ismerik el azt, aki már az ismert anyagot kultiválja.
Sajátságos tünet, de tény, hogy inkább az elméleti kérdésekkel foglalkozókat tartják tudósoknak. Előszeretettel illetik „tudós“ névvel a természettani, természetrajzi, matematikai és filozófiai témakörökkel foglalkozókat, a gyakorlatiak közül talán csak az orvostudomány művelői az egyetlenek, kiket a közfelfogás így nevez.
A technikai tudás birtokosait inkább a „feltaláló“ néven emlegetik, míg a szépet alkotókat, tollal, ecsettel, hangszerekkel: ,,művész“ jelzővel illetik.
Ezzel szemben, szinte az egész életet magábanfoglaló és azt alkalmazni tudó rendőri ismeretek nem érték még el a nem is ékítő, de annál inkább karakterizáló „tudomány“ elnevezést.
Ez a tudomány az életismeret tudománya s noha csak néhány évtizedes, anyaga máris mérhetetlen.
A rendőri működést, még ma is sokan félreismerik és kevéssé értik és értékelik. Ennek oka nálunk abban keresendő, hogy még egy századdal ezelőtt,a mai értelemben vett rendőrség nem létezett. Az akkori ember csak kiképzetlen pandúrokat és „spionokat“ ismertés ezek az alakok sokáig éltek a nép emlékezetében. Ezek közül is az utóbbiak voltak különösen ellenszenvesek, mert feladatuk nem a közbiztonsági szolgálat ellátása, hanem a politikai besúgás volt.
A rendőrségnek tehát, mielőtt a jelenlegi nemes és magasztos hivatásának gyakorlását megkezdhette volna, – először a tömegeknek, az előbb megnevezett okokból fakadó elfogultságát és indokolatlan ellenszenvét kellett legyőznie. De ma már nincs szervezet, amely oly óriási átalakuláson ment volna keresztül, mint a rendőri és ma már a társadalom igényei is hatalmasan megnövekedtek a rendőrséggel szemben.
Ma már ott tartunk, hogy az élettől megsebzett emberek ezrei keresik a rendőrség támogatását és védelmét és a magánéletükben is előforduló ügyes-bajos dolgaiknak a megoldását is a rendőrségtől remélik. Ma már nem divat a rendőrség szubjektív kritizálása, ma már piedesztálon álla rendőrség, amelyre pártfogóként tekintenek fel a bajba jutottak légiói.
Az államhatalom, sem nélkülözheti a jelen időkben a rendőrség számtalan irányú tevékenységét és a népek sorsának irányításában fel is használja tapasztalatait. De hiszen ez természetes is, mert a rendőrség keze mindig – éjjel-nappal, – rajta van a száguldó élet ütőerén.
A rendőrben egyesülnie kell a lelkész, a bíró, katona, politikus, diplomata és a lélekismerő tulajdonságainak. Eme tulajdonságok elsajátítása pedig csak encyklopedikus tudás mellett lehetséges.
Hangsúlyoznom kell, hogy a rendőrség ugyancsak fontos, megtorló munkálkodása előtt jár annak, a bűncselekmények elkövetésének lehetőségét megelőző működése, – az élet,a vagyon és a társadalom biztonságának preventív módon való megóvása.
Felmerül a kérdés, hogyha a más irányú, – biztonságos és veszélymentes falak közötti búvárkodók számot tartanak a tudós elnevezésre, – miért nem alkalmazható ez az elnevezés; azokra, akik folytonos izgalomban, kockázatban és életveszély közepette szerzik meg azt a tudást, amely egyetemes és magát az élet ismeretét jelenti?
Felmerül a kérdés, hogyha a más irányú, – biztonságos és veszélymentes falak közötti búvárkodók számot tartanak a tudós elnevezésre, – miért nem alkalmazható ez az elnevezés; azokra, akik folytonos izgalomban, kockázatban és életveszély közepette szerzik meg azt a tudást, amely egyetemes és magát az élet ismeretét jelenti?
A tisztikar legyen a magyar értelmiség, – a legénység pedig legyen a magyar föld népének színe-virága!
Megtiszteltetést érezzenek mindazok, akik a magyar rendőrtiszt egyenruháját magukra ölthetik és váltsák ki másokból is a személyüknek kijáró tiszteletet.
Ne csak az idők folyamán kialakult tételeket sajátítsák el, hanem fejlesszék tovább a kimeríthetetlen rendőri tudományt és legyenek ezeknek a tudományoknak tudósai, még pedig gyakorlati tudósai, mert a rendőrtiszt tudása gyakorlati!
A rendőrtiszt számtalanszor kerül olyan helyzetbe, – mint az államhatalom képviselője, – hogy magárahagyatva, pillanatok alatt kell intézkednie, cselekednie. Amikor, mint csekélyszámú legénység intézkedő parancsnoka rombolásra kész tömeggel áll szemben nyílt,vagy zárt helyen,nincs idő az elmélkedésre,vagy alkalom a másokkal való megvitatásra. Amikor a meggyilkolt, ismeretlen áldozat véres holttesténél áll, nincs idő a halogatásra. De ki tudná felsorolni a lehetőségek ezreit, amelyek egy rendőr életében előfordulhatnak?
A rendőr működését éppoly kevéssé lehet merev szabályok közé szorítani, mint az életet.
A rendőr nem létezhet diszkrecionális jogkör nélkül, mert annak a társadalom látná kárát és tárgyilagos bírálat is csak akkor érheti, ha cselekedete rosszhiszeműnek látszik. Ez azonban, állítom, hogy igen ritka eset.
A jóhiszeműen tett intézkedésekkel szemben kritizálásnak helye nincs, mert ócsárlásszámba megy utólag annak hangoztatása, hogy „így kellett volna, vagy amúgy kellett volna“.
A felfogásbeli különbség nem jelenti azt, hogy az egyik intézkedés helyesebb lett volna, mint a másik, hanem jelenti azt, hogy adott alkalommal a rendelkezésre jogosult felfogása érvényesült.
Jogosulatlan hivalkodás utólag – már a tények ismeretében, – azt állítani, hogy ez, vagy az a parancs lett volna helyesebb és célravezetőbb. Ki állíthatja azt magáról, hogy sohasem tévedett s a bekövetkezendőket előre látta? azok az intézkedések, melyeket a legjobb tudás, a jó szív, ész, értelem, méltányosság, emberiesség, erély, vagy helyesen alkalmazott szigor diktál, nem illethetők illetéktelen bírálattal, annak részéről pedig különösen nem, aki hasonló helyzetben sohasem volt.
A gyakorlat útján szerzett tudás, tudomány, párosulva a széleskörű általános ismeretekkel, fogják mindenkor biztosítani a rendőrnek a társadalmat szolgáló, helyes működését.
A gyakorlati rendőri tudás teljes joggal tarthat számot a tudomány elnevezésre és a gyakorlati tudományok között az első hely illeti meg, mert mint azt már annyiszor hangoztatták: ,,rend a lelke mindennek.“
Forrás: Szrubián Dezső: Rendőrtudományi tanulmányok. Budapest: Attila Ny., 1943 . – 84-87. – (Angyal-szeminárium kiadványai ; 48.) http://mtdaportal.extra.hu/books/szrubian_dezso_rendortudomanyi_tanulmanyok.pdf
