Lapunk mult számában jeleztem a kórt, mely rendőrügyünk egészséges fejlődését gátolja, most körvonalazni kivánom azon okokat, melyek a jelzett betegséget, – a hivatalos hatalommali üzérkedést előidézték, és azt fenntartják.
Ezen okok között első helyet foglalnak el azon rendőri szabályok, melyek az állampolgárt személyes szabadságának gyakorlatában boszszantólag gátolják, és őtet, mint kiskorut, gyámság alá helyezik, a nélkül, hogy bármily szigoru megtartásuk által a társadalomnak csak némi előnyt is biztositanának.
Az ilynemű határozatok rendesen félrendszabályok, melyek míg egyrészről a társadalom egyik osztályát korlátozzák, a másiknak az itt korlátolt dolgok gyakorlására szabad tért engednek.
Vegyük p. o. a hazardjáték tilalmát. Ez szigoruan tiltatik nyilvános helyen, de a magán lakásokban senki nem meri gátolni. Mit eredményez tehát? Eredményezi hogy a hamis játékosok nyilvános helyekről a rendőrség által felnem kutatható magán helyekre vonulnak vissza, hová áldozataikat, magukkal csalják,, s igy kibujnak a hatósági ellenörzés alól; még ellenben ha a „volenti non fit injuria” szerint a szerencse játékos, minden nyilvános helyen alkalmat lel szenvedélyét kielégiteni, óvakodni fog a titkos helyekre való csábitásnak engedni, a hatóság pedig a nyilt helyeken üzendő szerencse játékoknál az ismert hamis játékosok müködését könnyen ellenőrizheti.
Ezen állításom igazolására nem szükséges több adatot felhoznom mint Pestvárosa közönségének, mult évi april hóban e tárgyban hozott határozatát, mely minden erélyessége mellett más eredményt felmutatni nem birt, minthogy a fővárosban létező számtalan titkos bankokat, a rendőrségi közegek, bővebb jövedelmi forrásává alakitotta.
Továbbá ilynemü félszeg megszorító rendszabályok a zene- és tánczengedélyek, vagy a hol gyakorlatban van a zárórák meghoszszabbitása, ezek meg vagy nem adása törvény által meghatározva nem lévén, a gyakorlat ezen engedélyek megnyerését mindenkor az illetö rendőr tiszt belátásától teszi függővé.
Mi természetesebb tehát minthogy az ilynemű hivatalos hatalom lehető gyorsan önkénnyé fajul, – a kérelmező felek e körülményt ismervén az illető tisztviselőt érdekeiknek megnyerni iparkodnak és sokszor a legbecsületesebb tisztviselőt is, – hozzá vetve ezeknek csekély fizetését, és az abból eredő anyagi szükséget, hivatalos hatalmának elárusitására annál könnyebben reá veszik, mert eljárásáról nem felelős.
Figyelmébe ajánlom ezen körülményt mindazoknak kik az ilynemü határozatok hozatalára vagy megszüntetésére befolyással vannak. Igyekezzenek különösen minden oly módot kerülni mely a tisztviselőnek, – ki minden körülmények között is szenvedélyei és érdekeinek alá rendelt gyarló ember, – visszaélésre alkalmat nyujtana. Igyekezzenek határozataik hozatala körül saját vagy kegyenczeik érdekeitől eltekinteni.
Végül működjünk összes erővel közre, hogy társadalmunk leglényegesebb sark köve a Közbiztonság minden salaktól megtisztultan lélektani elveken nyugvó határozott törvények oltalma alatt álljon mely midőn egyrészről a becsületes honpolgár számára teljes személy szabadságot biztosit, másrészről a bünre szolgáló alkalmat eltávolitja. És bizza ezen törvények végrehajtását ismert becsületességü szilárd jellemekre – szigoruan őrködjék ellen hogy a hivatal szentélye még a gyanu árnyától is ment maradjon.
Forrás: Közbiztonság. – 1. évf. 4. sz. (1869. szept. 5.), p. 13.
