Szathmáry István: Dal a rendőrről (1923)
Hol, mint hatalmas szív, dobog
A város, hol a házsorok,
Utcák egymásba ömlenek,
Mint lázas, lüktető erek,
Hol egyre forr, nő és dagad
A zúgó emberáradat,
S e megvadult, szilaj folyam
Ölébe gép, hintó rohan,
Hol kacagás, halál terem :
Ott áll e furcsa őrhelyen
Lovával egybeforrva, nőve,
Mint ércszobor, az utca hőse :
A rendőr !
Szép, barna kún, puszták fia,
A harcban hősi dalia,
Ha dob pereg, trombita zeng,
De most parancsa egy : a rend.
A rend, mely nélkül nincs erő,
S a céda bűn fejedre nő,
Mely óvja nőd és gyermeked
S mindazt, mi drága, szent neked,
Mely nélkül nincs se’ hon, se’ nép,
Csak vad, garázda csőcselék,
Mert rend : az élet . . . S nagyra nőve
Ott áll, mint néma szobra, hőse :
A rendőr !
Ha látom őt az őrhelyén,
Oly büszke szívvel nézem én :
Itt ép a lélek, ép a kar,
Testvérem e kemény magyar.
Nem zsarnokok pribékje ő,
A jog, szabadság vértje ő,
Szeresse hát a hű igaz
És higgye el : ő talpig az.
De jó, ha fél a sok lator,
Ki titkon, lázadozva forr :
Mert hogyha kell, úgy ront előre,
Mint fergeteg, az utca hőse:
A rendőr!
Forrás: Baksa János (szerk.): Rendőrségi almanach. Budapest: Stephaneum Ny., 1923., p. 445-446.
