A Szamos 1912. október 4-én megjelent számában jelent meg az alábbi írás, a lap tudósítójának tollából:
Szatmár, október 3.
Poros foliánsokat bolygattak meg tegnap a rendőrség bűnügyi osztályán. Valami rovott múltú csavargónak a hiteles nacionaléját kellett megállapítani, akiről csak annyit tudott a rendőrség, hogy már fiatal korában, ezelőtt 30-40 évvel meggyűlt a baja a rendőrséggel és azóta is folyton passzív szereplője a bünkrónikáknak.
Ez az eset nem érdekes, de annál érdekesebb az, ami a kutatás során napfényre derült. Az 1870—1880-as évek iktató könyveit vették le a rendőrségi könyvtár poros polcairól és egyszerre egy rég eltűnt patriarchális kor szelleme elevenedett fel.
Ezelőtt három négy évtizeddel kevesebb volt a rendőrség és a bürokratizmus, de annál több volt az akaratlan kedély és bohémia. A rendőrségnek ugyanis csupán egy könyve volt, abba ittak be mindent, de mindent. Jelentések, Írásbeli jelentések nem léteztek, míg most egy tyúklopásról is olykor-olykor aktacsomók gyűlnek össze És ilyen lakonikus rövidséggel intézték el a felmerült bűnügyedet és kihágásokat. Például, a tárgy igy szól:
“Egy hencegő kömives legény rendőr-hússal akart jóllakni.”
Az elintézés módjáról pedig a következőket mondja el az iktató könyv:
„Harminc napig gondolkozhatik szándéka helytelenségéről“.
Egy másik eset még klasszikusabb: Rácz Antal nevű embertől elloptak két korsót. A tettesek Nádasdy József és Kerezsi Imre voltak. Az előbbi 30 napot, az utóbbi 15 napot kapott. Az indokolás szóit a következőképpen:
“Nádasdy azért kapott kétszer többet, mert jó dolgos csavargó”.
És ebben az iktatókönyvben egymást kergetik az ilyesmik. Igazán kár veszni hagyni a poros könyvtári polcokon a régi patriarchális rendszer e gyöngyeit.
Forrás: Szamos. – 44. évf. 225. sz. (1912. okt. 4.), p. 2. https://library.hungaricana.hu/hu/view/Szamos_1912_10/