„Az államigazgatás egyik ágában sem szükséges annyira a lehetőségig tiszta fogalommeghatározás, mint a közrendészetnél ; mert történeti okokból egy részben sem uralkodott a felfogásban annyi zavar, mint ebben”. Ezt mondja Stein Lőrinc, a maga hires „Államigazgatás” tanában. És ehhez bátran hozzá tehetjük, hogy alig van az államigazgatásnak egy ága is, melyben akkora fogalomzavar uralkodnék, vagy legalább is a melyben annyira eltérők volnának a fogalommeghatározások, mint a rendészet terén.
Minden túlzás nélkül el lehet mondani, hogy a hány államjogi iró foglalkozott eddig a rendészeti ügy elméletével, majdnem ugyanannyi az idevágó fogalommeghatározások száma is. És ez a chaos fölötte hátrányosan hat vissza a jogtanuló ifjúság ez irányú ismeret-fejlődésére. Mint a kecskeméti jogakadémia mindkét államvizsgálati bizottságának 4 év óta rendes tagja, saját tapasztalatomból tudom, hogy főképen a tanfolyam hallgatása nélkül vizsgázók közül, – a kik előadásokat nem hallgatnak, hanem többé-kevésbé hézagos tankönyvek, vagy még hézagosabb kölcsön kért jegyzetek után készülnek – nem akadt egyetlen egy sem, a ki a rendészetnek és egyes ágazatainak még csak megközelítőleg kielégítő fogalmát is adni tudta volna. Annál kevésbé tudták persze megjelölni azon ügyeket, a melyek a rendészet körébe tartoznak. És a fentebb mondottaknál fogva ezen a legkevésbé sem lehet csodálkoznunk. Hisz maga a modern közigazgatási jog tudományának ugyszólván atyja, megteremtője: Stein Lőrinc sem nyújt – legalább az én szerény véleményem szerint – teljesen tiszta és könnyen áttekinthető képet a rendészet fogalmáról, sem általában, sem annak egyes ágazatait tekintve. Ennek azonban leginkább az ő nehézkes, sőt helyenként megemészthetetlen stylusa az oka.
Ezek a körülmények birtak engem arra, hogy a tek. szerkesztőség becses engedelmével a „Jog” hasábjain kifejtsem a rendészet fogalmát és tevékenységi körét ugy, a mint én azt magamnak elméletileg megállapítottam s a gyakorlati államélet tényleges viszonyai által is igazoltnak látom.
Távol legyen azonban azt vindikálnom magamnak, hogy az általam felállitott elvek és fogalmak föltétlenül és egyedül helyesek s a közigazgatási jog tudományának szempontjából immár kifogástalanok. De egyben talán nem vélek tévedhetni ; abban t. i., hogy ezek az elvek és fogalmak egyszerűek, világosak, mindenki által könnyen megérthetők. Ha nem, ugy mentse ki ebbeli tévedésemet is – a többivel együtt – az a körülmény, hogy inkább szeretek gondolkozni a magam fejével, mint a másokéval. E kis bevezetés után most már vizsgáljuk magát a tárgyat.
A beligazgatás végcélja – a hatáskörébe utalt eszközökkel – az államlakosok szellemi és anyagi jólétének előmozditása. Ezen végcél felé haladásban kötelessége a beligazgatást kezelő végrehajtó hatalomnak nemcsak oly intézmények létesitéséről gondoskodni, a melyek a szellemi és anyagi jólétet közvetlen állami tevékenységgel fejlesztik, – a milyen intézkedések pl. vasutak épitése, a szellemi téren : iskolák létesitése – hanem gondoskodnia kell arról is, hogy az államlakosok önerejükből, önmaguk is minden irányban akadálytalanul, szabadon közremunkálhassanak saját jobblétük, saját szellemi és anyagi fejlődésük érdekében. Ez pedig csak akkor történhetik, ha az államlakosok a maguk külső egyéni létében, tevékenységében, életfejlődésében minden veszélyek ellenében (értvén itt a beligazgatás jogi természetéből kifolyólag csupán belső és nem kivülről jövő veszélyeket) megvédelmeztetnek ; külső egyéni életirányzatuk vitelében rendet, biztonságot élvezhetnek. Ezt a védelmet, ezt a rendet, ezt a biztonságot – miután erre az egyesek erői elégtelenek – csak az államhatalom adhatja meg. És az államhatalom ide irányuló ténykedését nevezzük a közigazgatási jog tudományában rendészetnek.
Rendészet alatt értem tehát a végrehajtó hatalomnak az államlakosok külső életfejlődését fenyegető veszélyek elhárítására, a közrend és biztonság fentartására irányuló beligazgatási tevékenységet.
A rendészeti ügy viszont magába foglalja a végrehajtó hatalom rendészeti tevékenységét meghatározó és irányító jogszabályok és állami intézmények összeségét.
Miután pedig a lakosság a maga külső életfejlődésében általában állami, társadalmi és egyéni életet él : ehhez képest a rendészetnek is három főágazata lészen. Megkülönböztethetünk ugyanis: a) államrendészetet, b) közrendészetet, c) közbiztonsági rendészetet és a mely – az alább kifejtendők alapján – valamennyit átfoglalólag, negyediknek társul ezekhez: d) biráskodó rendészetet.
A rendészet ezen különböző ágazatai a következőkben lelik indoklásukat :
Az államot az egyesek összesége alkotván egyrészt ; másrészt az egyesek a maguk életfejlődési feltételeit csak az államban lelhetvén föl : az egyesek jól felfogott érdeke azonos az állam létérdekével és megforditva. Ebből kifolyólag a midőn az államot a fenyegető (belső) veszélyek ellenében megvédelmezzük, ezzel megvédelmezzük azt a jogrendet, melyen az egyesek léte és fejlődése is nyugszik. Ez adja meg létokát és létjogát az államrendészetnek.
Mivel azonban az egyesek nemcsak az államnak, hanem az állam keretén belől eső társadalomnak is tagjai és mivel külső életfejlődésüknek egyik nélkülözhetetlen feltételét épen a társadalom szilárd alapokon nyugvójogrendje és céltudatos szabályozottsága képezi, – a melynek biztos medrében zavartalanul folyhasson tova az egyéni életfejlődés : a rendészeti tevékenység második főágazata, az u. n. közrendészet, a társadalmi közrendnek és a nyilvánosság normáinak fenntartására irányuland.
Az államlakosok mindegyike végezetül az állami és társadalmi élet mellett főképen egyéni életet él, a melynek alapjait a személyiség és vagyoniság képezik. A miért is a lakosság külső életfejlődésének biztositására a rendészet harmadik irányú, igen fontos és talán legszélesebb körü, de mindenesetre a legsokoldalubb figyelmet igénylő feladata a személy- és vagyon-bátorlét megóvása leend, mely feladat az u. n. közbiztonsági rendészet hivatáskörét tölti be. A mondottak alapján most már :
I. Államrendészet – helyesebben állam-biztonsági rendészet – alatt az állam lételét és biztonságát fenyegető veszélyeknek megelőzésére és elháritására ;
II. közrendészet – helyesebben társadalom-biztonsági rendészet – alatt a társadalmi közrendnek és csendnek fentartására ;
III. közbiztonsági – helyesebben személy- és vagyon-biztonsági – rendészet alatt, az egyes személy- és vagyonbátorlétének megóvására irányuló végrehajtó-hatalmi tevékenységet értünk.
Az államrendészet körébe tartozik közelebbről : a) az egyleti ügy, b) a gyülekezési ügy, c) népzavargási ügy, d) fegyvertartási ügy, e) sajtó ügy.
A közrendészet a társadalmi élet főbb megnyilvánulásai szerint felöleli : a) a cselédügyi, b) a szegényügyi, c) a közerkölcsiségügyi-, d) a gyári és gondnokságügyi rendtartásokat.
A közbiztonsági rendészet pedig magában foglalja : a) személy- és vagyonbiztonsági ügyet általában, b) a rögtönbiráskodási ügyet, c) a karhatalmi ügyet ; a mely két utóbbi az államrendészet körében is nyerhet alkalmazást.
Ujabb időben azonban – szakitva az 1869. évi IV. t.-c. által kimondott nagy és üdvös elvvel, a mely az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól leendő különválasztását alaptörvényileg elrendelte : ismét e két különböző rendeltetésű államtevékenységi kör összekeverésének helytelen irányzata kezd hazai törvényhozásunk termeiben káros következetességgel lábra kapni, a polgári magánjog egyes vidékein ép ugy, mint a büntető igazságszolgáltatás területén. Ennek az egészséges jogfejlődés szempontjából retrograd irányzatnak eredménye :
IV. A biráskodó rendészet, a mely alatt a végrehajtó hatalom rendőri közegeinek a már tényleg elkövetett közveszélyes cselekmények megtorlására irányuló tevékenységét értjük.
Ám ez a biráskodó rendészet nálunk a maga tökéletlen alakjában, az állampolgári jogegyenlőség és a modern joguralom valóságos gúnyjára a legnagyobb visszásságoknak, hogy ne mondjuk visszaéléseknek képezi forrását. Hazai rendőrbiráskodási szervezetünk jelen berendezésében ugyanis szabályként huzódik végig az a rettentő szabálytalanság (a mit más jogállamban egyenesen ugy hirdetnek, hogy jogtalanság), hogy t. i. ugyanazon közigazgatási hatóság kihágási ügyekben – még akkor is, ha magánfelekkel szemben saját tényében forog – szabályokat alkot, itéleteket hoz és azokat önmaga végre is hajtja , tehát törvényhozói, birói és végrehajtói funkciókat végez egy füst alatt. És a kellő jogorvoslat, a felebbvitel hasonló abnormitása következtében (felebbviteli biróságokként is rendszerint közigazgatási hatóságok szerepelvén) – szintén ki van zárva.
Rendőri biráskodásunk ez irányú veszedelmes kinövéseiről egyébként leszek olyan bátor a tek. szerkesztőség becses engedelmével egy más alkalommal kimeritőbben szólani, annyival inkább, mivel ez jelen tárgyam keretébe, mely a rendészeti ügy fogalmának meghatározásával és egyes ágazatai elvi határvonalainak megjelölésével immár ki van meritve ; kevésbé is tartozik.
dr. Kovács Pál (kecskeméti jogakadémiai tanár)
Forrás: A jog. – 6. évf. 25. sz. (1887. jún. 19.), p. 1-2. https://library.hungaricana.hu/en/view/DTT_FOLY_AJog_1887/?pg=328&layout=s
