Csepy Pál: Országos rendőrség

Minden kornak meg van a maga követelménye, mely elől kitérnünk nem szabad, ha csak hátra maradni nem akarunk; nincs oly intézmény mely változásnak ne volna alá vetve, a mi tegnap jó volt, ma már rosz, tarthatatlan, a mi egykor kielégítő volt, ma már nem csak hogy elégtelen, de hátrányos is, aki az idővel nem halad az általa eltapodtatik; és legyen az bár államintézmény, ha szervezete meglazult, és korhadt gépezettel – az ős idők hagyományos hibáival – bir: önmagában összeroskad, semmivé lesz.

Ezen ponton áll hazánkban a rendőrség, mely jelenlegi szervezetében ugyan csak leélte magát, s itt az idő hogy ujjá szülessen, itt az idő hogy ujjá teremtsük, ha csak e tekintetben az előre haladt államoknak gunytárgyul nem akarunk továbbra is szolgálni… Megesik szivünk e rendőrségnek csufolt intézmény felett, ha szemügyre veszük annak jelenlegi állapotát: minden megyében, városban más más eljárás a szolgálatban, nem csekély önkénykedéssel, basáskodással, – aránytalanság a létszámban a terület nagyságához, s földrajzi helyzetéhez, minden egyöntetűség nélkül a működésben, ruházat s fegyverzetben, hanyaság a kötelesség teljesítésében bátorság nélkül a vész perczeiben, – tétovázás, tapogatodzás, ügyetlenség ott hol gyors elhatározás lélekjelenlét, helyes tapintat s szakismeret kivántatnék, – eldarabolt részek egy nagy egészből melyek azonban egymást még soha ki nem egészitették, – intézmény melyben hiányzik, az egész országot átszövő hálózat, s találkozás a központon, nem is említve hogy e hálózatnak még a külföldre is ki kellene terjesztve lenni…

Ime dióhéjba szorítva a jelenlegi rendőrség szomoru helyzete! meglátszik rajta hogy az idő megviselte, meglátszik rajta a hátramaradás… nem nagy rázkódás kell neki hogy összedöljön, de annál több erő és jóakarat kivántatik egy ujabb intézmény létrehozásához. – Én részemről nem vagyok barátja rögtönzéseknek, szeretem hogy a mi történik észszerüleg s megfontolva történjék, s azért nem szeretném ha önfejü s saját orruknál tovább nem látó tudósok tákolnának össze, s tukmálnának a nemzet nyakára egy ujabb szervezetű rendőrséget, mely sem a nemzeti önérzettel, sem a népélet- és szokásokkal nem összegyeztethető minden esetre uj, de a réginél roszabb lenne.

Azért én minden szakértő hazafinak elodázhatlan kötelességéül tekintem a tárgyhoz, míg jókor van, hozzászólani, és pedig e becses lap hasábjain, mely dicséretes kitartással küzd a göröngyös pályán, s mely arra van hivatva hogy rendőri életünket visszatükrözze. – Adjon be közlés végett ki-ki tervet gyözön azután a jobb egyikünk se fogja ugyhiszem restellni, ha terve egy jobb mellett elvettetik… a szakértelemmel folytatott eszmecsere által csak tisztul a fogalom és nyer az ügy… a kivitel iránt, illetőleg a részletekben, elágazhatnak véleményeink, de a fő eszme, melytől el nem térhetünk csak egy lehet: Országos rendőrség. A tisztelt szerkesztőség pedig igen helyesen cselekednék, ha minden beérkező tervet – ha bár kivonatilag is – a szerző nevével közzé tenné, hogy a kormány ez uton tanulja ismerni a közvéleményt, a bajok mikénti orvosolhatását s ahoz képest terjeszsze, mielőbb az országos rendőrségről szólló törvényjavaslatát a képviselő ház elé.

Forrás: Közbiztonság. – I. évf. 5. sz. (1869. szept. 12.), p. 17.

teknős-abonyi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük