A rendőrség államosítása (1908)

(*) Mind a budapesti államrendőrség, mind a csendőrség, mintaintézmények. Igaz, hogy rengeteg pénzébe kerülnek az államnak, de azért aztán meg is felelnek hivatásuknak. Különösen a csendőrség az, mely elismerést érdemel. Tudjuk mindnyájan, milyen nehéz a csendőrségi szolgálat, mennyi fáradsággal, önfeláldozással jár, a fegyelemnek és pontosságnak milyen nagy mértéke kell hozzá, hogy a csendőr a szolgálatát teljesiteni képes legyen. A dánosi bünpör kitünő bizonysága annak, hogy csendőreink a hozzáértés és iskolázottság dolgában a hivatás magaslatán állanak. A bizonyitékoknak olyan logikus tömegét gyüjtötték össze az agyafurt cigányharamiák ellen, oly okos tervszerüséggel nyomoztak, hogy kideritették annak a rettenetes bünténynek minden egyes fázisát. Mivé lenne a közrend, a vagyonbiztonság: a szociálista, vagy a nemzetiségi izgatások folytán állandóan lázban tartott vidékeken, ha a csendőrség nem teljesitené oly tökéletesen hivatását?
Elég szomoru, hogy a falvak közbiztonsága nem hasonlitható össze a kisebb városok közbiztonságaival. A vidéki városok hasztalanul költenek erejükön felül a rendőrségre, annak a nivója nem emelkedik, az megmarad a régi patriarkális szellemben s végzi a dolgát ugy, ahogy. Mindezeknél fogva elsőrangu közérdek, hogy a vidéki rendőrséget legalább a csendőrség nivójára emeljék. Ez pedig csakis a rendőrség államositása révén érhető el.
A belügyminiszter kijelentette, hogy benne meg van a hajlandóság a vidéki rendőrség államositására s be is nyujtja az erre vonatkozó törvényjavaslatot, ha a függetlenségi párt is az ő álláspontjára helyezkedik. A belügyminiszternek bizonyára lesz gondja arra, hogy egy olyan szakasz is bekerüljön a törvényjavaslatba, amely a rendőrségnek állam és nemzetellenes célokra való felhasználását lehetetlenné teszi. Egy ilyen szakaszra okvetlenül szükség van. Hogy miért, azt nem kell megokolni magyar ember előtt, akiben élnek a nemzeti küzdelem tanulságai.
Vidéki rendőreink álmainak netovábbja, hogy államositsák őket. Néhány esztendő előtt egyesületté tömörültek a rendőrkapitányok s az egyesületnek egyetlen főfontosságu programmpontja van: az államositás. Minden esztendöben kongresszust tartanak s minden kongresszusból deputáció visz memorandumot a belügyminiszternek, kérve a hőn óhajtott államositást. A vidéki rendőrtisztviselöknek ez az óhajtása nagyon is megokolt. Fizetésük messze alatta áll a hasonló kvalifikációju állami, vagy akár megyei tisztviselőkének. Ezenkivül állásuk nem definitiv. Minden hat esztendőben választás alá kerülnek, az egy rendőrkapitányt kivéve, akit a főispán nevez ki. A vidéki városok közbiztonsága szempontjából pedig valóságos áldás lesz az államositás. Mindenekelőtt megszünnek az egyes rendőri közegek prostitucionális és egyéb mellékjövedelmei, melyek nem egy városban a legbotrányosabb állapotokat idézik elő. Megszünik egyes rendőrkapitányok basáskodása is, a kik bizván a főispán kegyeiben, fittyet hánynak a községnek s a városi hatóságnak.
A rendőrközlegény, aki a legtöbb vidéki városban abszolút tudatlan és megbizhatatlan, megfelelőbb anyaggal lesz pótolva. Szóval rendőrségnek, közönségnek s államnak egyaránt csak előnyére fog válni az államositás. Ezért hát meg is kell csinálni minél hamarább. A tisztviselők, birók, ügyészek s vasutasok után hadd érezzék végre a rendőrök is, hogy uj jobb világot élnek, szebb csillagok járnak.

Forrás: Balatonvidék. – XII. évf. 20. sz. (1908. máj. 17.), p. 1-2.

Eredeti szöveg: https://library.hungaricana.hu/hu/view/Balatonvidek_1908_1/?pg=154&layout=s

teknős-abonyi